Egyik kedvenc mondásom: "Az ördög a részletekben rejlik!", és ezt nagyon is így gondolom...
A következetes nevelést szeretném ebben a cikkben kicsit mélyrehatóbban kielemezni, hogy lássuk tisztán, milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat ez az irány. Fontosnak tartom ugyanakkor itt megjegyezni azt is, hogy mindig a gyermek személyisége, pillanatnyi állapota határozza meg azt, hogy az Ő életére mi, milyen irányú, mekkora mértékű hatással lesz.
Először is mindenképpen pozitívumként emelném azt ki, hogy a következetes nevelést gyakorló szülőkre - szemben a tekintélyelvű nevelést alkalmazó szülőkkel - általában jellemző az, hogy szóval és testi érintéssel (ölelés, simogatás, puszi) is kifejezik a szeretetüket. Viszonylag sok időt töltenek gyermekeikkel, odafigyelnek belső lelkületükre is, nem csak a viselkedésükre, és döntési lehetőséget is nyújtanak - érettségüknek megfelelően - gyermekeik számára. Igyekeznek észrevenni és értékelni gyerekeik jó szándékát és tetteit.
A következetes nevelés elsőre nagyon jó iránynak tűnhet, de ahogy elkezdek mélyebbre ásni, újabb és újabb kérdések fogalmazódnak meg bennem ezzel kapcsolatban. Olyan érzésem támad, mintha átkeretezve és finomítva lenne tálalva a tekintélyelvű nevelés, emészthetőbbé és elfogadhatóbbá téve az "érzékenyebb gyomrú játékosok" számára is.
Mint ahogy a tekintélyelvű nevelésnél is, a következetes nevelést gyakorló szülő szintén a szülői tekintélyre épít. Többségében Ő irányít, feltétlen engedelmességet vár el a gyerek részéről, és amennyiben megszegi a szabályokat, "következménnyel" kell számolnia, azaz következik a büntetés. A következetes szülő döntéseit megmagyarázza, lehetőséget adva a gyermeknek, hogy megértse, min alapulnak elvárásai, de határozottan, következetesen kitart amellett, hogy Ő a Főnök, és az általa nem helyesnek tartott cselekedetekért, bűnhődni kell, a büntetés hatására pedig megtanulni a leckét. A szülő fő eszköze a dicséret / jutalmazás és büntetés, alapértelmezett, hogy utasításait elfogadják, valamint végrehajtsák, elvárásainak megfeleljenek. Tehát megállapíthatjuk azt, hogy ennél a nevelési módszernél is egyértelmű a fölérendelt - alárendelt viszony a szülő - gyermek kapcsolatban.
Egyes szakemberek, akik ezzel az irányzattal szimpatizálnak, azt mondják, hogy ez a fajta büntetés nem megalázó a gyermek számára, hisz magyarázatot kap a szülő részéről arra, hogy miért jogos és szükséges számára a "következmény" megtapasztalása... Ezzel a szülő valójában csak arra tanítja a gyereket, hogy tetteiért vállalnia kell a következményeket. A következetes szülő gyereke szembesül rossz döntései következményeivel, nem számíthat arra, hogy a szülei kimentik őt a kellemetlen helyzetekből. Mivel a szülő által támasztott szabályok reálisak és betarthatók, jól körvonalazottak és világosak, a szabályszegés következményei is előre nyilvánvalóak a gyerek számára, így egyértelműen önként vállalja a büntetést, "magának keresi a bajt", ha szembe megy a szülői elvárással.
Továbbá véleményük szerint a dicséretektől a gyermek önbizalma szépen fejlődik úgy, hogy nem válik közben önteltté, azzal pedig, hogy a szülő a gyermeket támogatja és segíti az önálló döntés meghozatalában - persze irányítva őt a háttérből, hogy ne rohanjon fejjel a falnak - azt erősíti benne, hogy önállóan is képes legyen megállni a helyét az életben.
Állítólag a következetes szülők gyermekei társaiknál jobban tisztelik szüleiket, öntudatosabbak, és sikeresebbek a kortárs kapcsolataikban. Jobban teljesítenek az iskolában és a csapatjátékokban.
Hát..., ez nagyon szépnek és jónak tűnik, de akkor vajon miért van ekkora mértékben jelen az erőszak az oktatási intézményekben? Amikor körbetekintünk, miért látunk ennyi szomorú szempárt? Miért szorong ennyi gyermek, és kerül depresszív állapotba? A pedagógusokat is próbára tevő dühkitörések, figyelemproblémák miért vannak jelen ekkora mértékben napjainkban? Mi az oka annak, hogy bármerre nézek, különböző függőségekbe menekülő, antidepresszáns gyógyszereken élő, egyik párkapcsolatból a másikba zuhanó, önmagukat kereső, de szinte soha meg nem találó embereket látok?
Számomra ezek nagyon komoly üzenetet közvetítenek... Attól függetlenül, hogy azt tapasztalhatjuk, ma már mindent képesek vagyunk megmagyarázni, minden csak nézőpont kérdése, ami tegnap még bűn volt, azt ma már pillanatok alatt beállítják számunkra erénynek, és amit még tegnap elítéltünk, ma már teljesen elfogadottnak vélünk, de mégis..., Arra buzdítom magunkat, hogy próbáljuk meg előcsalogatni "józan paraszti eszünket", mert az soha nem csap be minket, és gondoljuk végig, hogyan férhet össze az őszinte, tiszta, feltétlen szeretet a:
- rendszeres és szándékos, "következetes" fájdalom okozással (büntetés - "következmény")
- fölé - alárendelt kapcsolati viszonnyal (túlalkalmazkodásra "idomított", vagy dühöngésre kárhoztatott gyermek)
- másik fél gondolatainak, érzéseinek folyamatos figyelmen kívül hagyásával (alap elvárás az engedelmesség)
- feltételhez kötött elfogadással és szeretettel (meg kell felelni az elvárásoknak az elfogadásért és a szeretetért cserébe)
- a szeretet megvonással
Ez a kettősség meggátolja a feltétel nélküli szeretet állapotának megvalósulását, a mélyről jövő, őszinte és valós tisztelet kialakulását, a kölcsönös és megrendíthetetlen bizalom megélését, a személyiség egészséges fejlődését, kibontakozását. És hogy ezek hogyan hatnak a gyermekre? Ő hogyan éli valójában mindezt meg? Milyen hatással lehet életére, felnőtt korára?
A következő cikkben részletesen kibontom a következetes neveléssel kapcsolatos aggályaimat...
1. rész: Kedvenc sakkfigurám, vagy csodálatraméltó gyermekem?
2. rész - Szabály-, és korlátmentes nevelés vezet el a boldogsághoz?
